Ma játsszák az első Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját a Parc des Princes stadionban. A Paris Saint Germain egygólos hátránnyal vág neki a Borussia Dortmund elleni mérkőzésnek, ugyanakkor Kylian Mbappe-ék magabiztosan várják a párizsi összecsapást.
Pedig az ellenfelük egyértelműen a Bl-elődöntő meglepetéscsapata: a Borussia mindig is a harcosságáról, és a küzdeni akarásáról volt ismert. Szóval biztosan nem áll könnyű feladat előtt a PSG, amely azért lép pályára, hogy történetében másodszor is Champions League döntőt játszhasson.
A PSG támadó alakulata vagy a BVB védelme diadalmaskodik?
Az értékesebb és nagyobb kvalitású játékosai mellett, a Párizs arra a statisztikára is támaszkodhat, amely szerint a Dortmund finoman fogalmazva sem szerepel jól idegenben. A kieséses fázisban a legutóbbi tizenegy alkalomból kilencszer szenvedett vereséget, emellett egy döntetlenre (most februárban a PSV elleni 1-1), illetve egyetlen győzelemre futotta (a Sevilla elleni nyolcaddöntőben 2021-ben) a BVB-nek.
A legutóbbi tizenegy BL-meccsük eredményei sem igazán kiemelkedőek: hat vereség, két döntetlen, három győzelem. Ráadásul a csoportkörben a Parc des Princes-ben már kikaptak egyszer 2-0-ra, ez az eredmény a franciák számára most is elég lenne. Nem csoda tehát, hogy a Telegram-alapú kripto-szerencsejáték platform, a TG.Casino – írásunk pillanatában – ezt az eredményt látja a legvalószínűbbnek – 9,8-szoros odds – a 2-1-es PSG siker mellett (8,6-szoros odds).
A Dortmund menetelése az elődöntőbe azért is meglepetés, mert a Bundesligában is mindössze az ötödik – még éppen BL indulást jelentő – helyen állnak – ezt a helyezést viszont már bebiztosították két meccsel a német bajnokság befejezése előtt. Ugyanakkor a legutóbbi két tét mérkőzését megnyerte Edin Terzic alakulata. Emellett arra is alapozhatnak, hogy a teljes BL-mezőnyt figyelembe véve a BVB-nek sikerült a legtöbbször – 5 alkalommal – kapott gól nélkül lehozni egy találkozót az idényben.
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Lucas Hernandez az EB-n sem játszhat
Luis Enrique csapata eközben duzzad a magabiztosságtól. A friss francia bajnokok ugyebár kikaptak 1-0-ra Dortmundban, azonban minden jel arra mutat, hogy a franciák ezúttal is biztosan betalálnak, csak az a kérdés, hogy hányszor?
A jövőre (szinte biztosan) a Real Madridhoz igazoló Mbappe a hétfői sajtótájékoztatón – ahogy mindig is szokta – magabiztosan nyilatkozott:
“Biztos vagyok benne, hogy jó passzban érkezem a meccsre, mindent megteszek, hogy a döntőbe juttassam csapatunkat… Bízunk magunkban, hiszünk benne, hogy megfordítjuk a párharcot, és bejutunk a döntőbe.”
A PSG-nél viszont nagyon hiányozhat az első meccsen keresztszalag-szakadást szenvedő Lucas Hernandez. A francia válogatott szélső védő legkorábban 2025 elején térhet vissza a pályára, így az Európa-bajnokságot is ki kell hagynia. Presnel Kimpembe másfél éve nem léphet pályára Achilles-ín-szakadás miatt, de Layvin Kurzawa (hátsérülés), és Sergio Rico (fejsérülés) sem játszhat – utóbbi Luigi Donnarumma miatt valószínűleg amúgy sem lenne a kezdő csapat tagja.
A Borussia soraiban elsősorban Karim Adeyemi állapota miatt aggódnak, a csapat egyik legjobbjának számító csatár a hétvégi bajnokin kapott egy rúgást, ami miatt a párizsi szereplése feltehetően csak a találkozó előtti órákban dől el. Mellette viszont a meghatározó játékosokból csak a hátvéd Ramy Bensebaini esett ki, így Terzic mester szinte a teljes keretre számíthat.
⚽️ TG Casino x AC Milan ⚽️
TG Casino is proud to formally announce our new partnership with AC Milan @acmilan
Joining them as their iGaming partner in Europe.Players at TG Casino will soon be able to win money can’t buy AC Milan experiences and merchandise!… pic.twitter.com/wPDsM03Td4
— TG Casino (@TGCasino_) May 6, 2024
A TG.Casino – amelynek a labdarúgás melletti elhivatottságát nemrégiben az AC Milannal kötött szerződése is bizonyítja – 1,51-szeres oddsot kínál a PSG győzelmére. Ha a rendes játékidőben döntetlenre végződne a mérkőzés – amely a BVB továbbjutását jelentené – az 5-szörös pénzt jelentene. A német csapat győzelme még több pénzt, 5,8-szoros összeget hozhatna számunkra.
A végére van egy fogadási ajánlatunk, amelyet nem hagyhattunk ki. A múlt héten a Borussia vezetősége bejelentette, hogy közös megegyezéssel nem hosszabbítja meg Marco Reus nyáron lejáró szerződését, így 12 év után távozik a sárga-fekete klubtól. A TG.Casino ezúttal 5,2-szeres pénzt fizet ha betalál a 48-szoros német válogatott játékos (Mbappe-val lehet a legkevesebbet “keresni” 1,53-as odds), és Reus mikor rúgna újabb gólt, hanem most?!
18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ezek is érdekelhetnek:
További fogadó oldalak, amit ajánlunk
- Összes
- Crypto
- Telegram casino
A legjobbnak ítélt |
TG.Casino |
200% befizetési bónusz 10 ETH-ig |
200% befizetési bónusz 10 ETH-ig
|
TG.Casino |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
Lucky Block |
200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP |
200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP
|
Lucky Block |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
Mega Dice |
200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés |
200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés
|
Mega Dice |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
WSM Casino |
200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás |
200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás
|
WSM Casino |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
CashWin |
Első befizetési bónusz 400.000 Ft-ig + 50 ingyen pörgetés |
Első befizetési bónusz 400.000 Ft-ig + 50 ingyen pörgetés
|
CashWin |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
Első befizetési bónusz 400.000 Ft-ig + 50 ingyen pörgetés |
Metaspins |
100%-os Üdvözlő bónusz 1 BTC-ig |
100%-os Üdvözlő bónusz 1 BTC-ig
|
Metaspins |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
SG Casino |
100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 IP |
100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 IP
|
SG Casino |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
Heybets |
200% Üdvözlő bónusz 1000 dollárig + 50% rakeback |
200% Üdvözlő bónusz 1000 dollárig + 50% rakeback
|
Heybets |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
Zodiacbet |
Akár 400 000 Ft üdvözlő bónusz + 25 ingyen pörgetés |
Akár 400 000 Ft üdvözlő bónusz + 25 ingyen pörgetés
|
Zodiacbet |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
Crypto Bet Sports |
100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés |
100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés
|
Crypto Bet Sports |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés |
Pribet |
Akár 400.000 Ft bónusz + 150 ingyen pörgetés |
Akár 400.000 Ft bónusz + 150 ingyen pörgetés
|
Pribet |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|
|
Vinyl Casino |
100% üdvözlő bónusz akár 150 000 Ft-ig + 200 ingyenes pörgetés |
100% üdvözlő bónusz akár 150 000 Ft-ig + 200 ingyenes pörgetés
|
Vinyl Casino |
Bónusz begyűjtése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
|